Folyamatosan nyomtam a gázt miközben Gabe házához siettem. Jópár piroson is áthajtottam, de ez érdekelt a legkevésbé a történtek után. Miért pont őt átkozza mindig a sors?
Biztosan értesült márva balesetről..de akkor jobban kell sietnem, hiszen nem tudhatom mit tervez.
Az egész családja oda lett. Sajnos tudom min mehet keresztül, hiszen ezen átestem már én is. Ez senkineknsem tesz jót. Pont ezért muszáj időben oda érnem, mielőtt valami butaságot csinálna.
A kocsim nagy robajjal érkezett meg a kicsi ház elé, és még le sem állítottam a motort de már futottam az ajtóhoz.
Lassan lenyomtam a csillogó kilincset majd nagyot nyikkanva, a régi fakeretes ajtó halvány képet mutatva a ház belsejéről, résnyire nyílott. Ahogy beléptem és behajtottam az ajtót, hirtelen nagy homály lepte el az egész szobát. Nem tudtam merre induljak, főleg úgy, hogy keveset láttam. Párszor sikerült körbe mennem abban az egy szobában, majd lassacskán szemem hozzá szokott a sötéthez, majd egy kicsit több bizalommal indultam felfedezni a ház többi részét.
Tiszta labirintusnak hatott az egész, és Gabe-t sem leltem sehol. Már vagy tizenöt-húsz perce sétálgattam a házban amikor ia halk csörömpölésre lettem figyelmes az emelet felől. Elindultam hát a lépcsőhöz de abban a pillanatban egy nagy csattanás és egy üveg darabjainak a hangjátvhallottam, így lépteimet szaporázva, majdnem hogy rohanva tettem meg az utolsó távokat. Felérve nem tudtam merre induljak, de egy halk sóhajtás után elindultam a mosdó felé. Az ajtó tárva nyitva volt, és amint beléptem a talpam alatt apró üvegszilánkok csattantak mégjobban a padlóhoz, az egész helyiséget befedve. Vigyáznom kellett hogy hova lépjek, hiszen meg is sérülhettem volna. A halvány fényben pont láttam annyit, hogy egy alak a sarokba kuporodva sirdogál, ebből tudtam, nem lehet más..csak Gabe.
Ahogy közeledtem úgy borzadtam el attól a látványtól ami fogadott.
Gabe a fal mellett kuporgott, ruhája egymerő izzadtság. Arcán sebhelyek étlenkedtek, és a földön több gyógyszeres dobozt láttam. De nem ez volt a legilyesztőbb. Hanem az, amikor végigvizslattam szemeimmel, hogy komolyabb baja nem e esett, megláttam csuklóját, ahogy egy vastag vágás volt, és szép lassan folydogált ki belőle vörös vére. A penge még mindig tenyerében volt, amitől ott is kisebb vágások lettek.
Odabújtam mellé, és szorosan átöleltem. Ölelés közben a pengét szép lassan kifeszítettem a markából és jó messzire hajítottam. Arcára néztem, és egy üres, hideg tekintettel találtam szembe magam. Még a hideg is kirázott.
Kibújva öleléséből, egy törölköző után nyúlva neki láttam sebeinek a tisztításához. Néhe felszisszent a csípős érzésre, de szó nélkül hagyta, hogy gondját viseljem. Mikor elértem a csuklójához, elkapta karomat majd újra karjaiba zárt. Meglepődve hagytam, hogy tegyen amit akar, majd egy kis idő múlva, vállamat el kezdték áztatni könnyei. Eltolt magától, és könnyes szemekkel így szólt:
-Miérz vagy méh velem? Más már rég itthagyott volna. Egy idegroncs lettem. Engem miért nem vitt el a kaszás? Miért kell így, ennyi fájdalommal tovább élnem amikor...
-Cshhh. Ne mondj ikyeneket. - mondtam megpróbálva kicsit lenyugtatni.
-Minden okkal történik, és ez ellen nem tudunk mit tenni. És nem hagylak itt, soha sem, főleg ilyen helyzetekben, hiszen legjobb barátok vagyunk. Pontosan erre való egy barát, hogy támaszt nyújtson.
-De körülöttem mindenki maghal... Nem akarom, hogy te is...
-Ilyenre ne is gondolj! -mondtam kicsit élesen.
-Én nem fogok elmenni, nem hagylak itt, és örökre veled maradok.
-Kérlek ne haggy itt. Már senki sem maradt számomra. Nélküled nem bírnám ki. - mondta szomorúan.
-Ígérem, hogy amíg engem látsz semmi baj nem történhet, megvédelek mindentől és mindenkitől. Többet nem eshet bántódásod. - mondtam egy halvány mosoly kíséretében, majd egy lágy csókot adtam arcára, majd folytattam azt amiért idejöttem.
Segíteni, és öszzerakni a legjobb barátomat.
